Olyan jó, hogy van nekem ez az egész, és csak is az enyém. Az otthon ahová hozzá térek haza, a mi kis világunk, ahol szerelem, eljegyzés és a nagy nap a téma... Ahol a közös élet, a közös jövő számít, ahol nem kell smink, ahol nem kell úgy kinéznem, mint akit a skatulyából húztak elő. Ahol nem számít milyen eredményt érek el, milyen a diplomám és hány nyelvet beszélek. Nem kell semminek megfelelnem, nem kell átmennem a teszten. Ha mást irigyelek egy kicsit is, mert neki az most sikerült nekem nem, eszembe jut, hogy ő egy üres kis lakásba megy haza, ahol jobb esetben egy macska vagy aranyhal azért várja... És én mennyire sikeres vagyok a legfontosabb dologban: szeretet. Ez az élet igazi mércéje, hogy mennyire vagy képes szeretni és mennyire vagy képes szeretve lenni. Mert semmi és semmi nincs ilyen fontos. Én érzem belül, tudom, befutottam az egyik legnagyobb karriert. Nem mondom, hogy könnyű volt, és nem ez a legkönnyebb út. Megküzdöttem, akartam ezt az egészet. Eldöntöttem, hogy meg fogom találni. Nem nyavalyogtam, ha elestem, kicsit sírtam, de nem adtam fel. Nyitva volt a szívem, és kész voltam szeretni, ha jön. Nem maradtam egy helyben se szánalomból se kényelemből. Beláttam a hibáim, megismertem önmagam, és így tudtam ki Ő. Első pillanatban tudtam, hogy Ő az amikor találkoztunk. Mikor kimentem a mosdóba, vettem egy nagy levegőt, és kicsit sírnom kellett volna az örömtől. Hogy lehet valaki ennyire fantasztikus, ennyire jó... Néha most is elpityergem magam, amikor arra gondolok, hogy itt van.
Szóval ide oda a nagy karrier és önmegvalósítás, szép érdemjegyek, megfelelés a világnak... Én megfeleltem az életnek, hiszen férjez megyek...
