Amióta ott csillog a (gyémánt) gyűrű az ujjamon, bárhová megyek, ismerőssel futok össze aki tud a menyasszonnyá való előlépésemről, a szia után azonnal a "megnézhetem?" kérdést teszi fel. Már több hét telt el a lánykérés óta, és néha már nem esik le azonnal mit is szeretnének megnézni, csak nyúlnak a kezem felé... Fura, de én sose ezt a kérdést teszem fel... Inkább azzal szeretek indítani egy friss jegyesnél, hogy gratulálok, meséld, hogy történt a lánykérés. Tehát az embereket nem a romantika, a love story, hanem a gyémánt mérete érdekli? Csodálatos a gyűrűm, nem egy egyszerű darab, és meglepődtem mennyire különleges... De még sem ez a lényeg. Nem ez mutatja meg, hogy mennyire szeret.
Az is zavar, hogy ha egy másik jegyessel találkozom (és nagyon szolid kis eljegyzési gyűrűje van), vagy már aki férjnél van, megcsodálja a gyűrűm, közben dugja el a kezét, félve, hogy "ciki" mert kisebb a gyűrűje... Szégyenli a gyűrűt? Azt a gyűrűt, amit a férfi, aki az egész életén át mellette akar lenni, gondosan, a lehetőségeihez mérten választott ki? A legszebb pillanatot okozva azzal amikor a csodás kérdéssel együtt húzza fel az ujjára? Én a legkisebb kis gyűrűjével, a legértéktelenebb kacatra is igent mondtam volna, és az lenne nekem a legszebb.Akármit is éreznek, én úgy gondolom, nem a gyűrűt, magukat kellene elszégyelni. Nem számít a gyűrű, mert a kő mérete, az arany vastagsága a pénztárca, és nem a szeretet méretét mutatja.
